E.E.S.T azaz Europe EarthShip Túra 2016

0 Flares Facebook 0 Filament.io 0 Flares ×

Sziasztok!
Mint sokan tudjátok Március 13.-15. között Earthship Túrán vettünk részt. Kis létszámmal voltunk a csoportból, és így sokkal bensőségesebb lett túra. Gábor szuperül leszervezte a helyszíneket. Velem együtt Gábor, Judit és Ági, Péternél Szentendrén gyülekeztünk szombaton, ahol dumaparti utáni ott alvást követően, reggel 5-kor készülődtünk a mielőbbi induláshoz. Cilit Budán vettük fel, és robogtunk is tovább. Mindenhol szeretettel vártak, pedig mindkét helyszínre késő este érkeztünk. Az út hosszú volt, de megérte.
.
Tempelhoff:
Este 20h körül érkeztünk meg. Stephanie fogadott minket és már vacsi közben is elindult a kérdezőskődösdi. Kései vacsora volt. Full Vega étkezés várt a lányok nagy örömére. Bár a fiuk örültek volna némi non-VEGA éteknek is, de szerintem jó volt kipróbálni más ízeket is. Reggeli után kis séta belefért a fél-9-es kezdésű körtúrának amikor is az egész Öko-falut bemutatta nekünk Stephanie párja, Jan. A terület 35Hektáros. Ez egy kihasználatlan komplett infrastruktúrával rendelkező minifalu volt. Árammal, vízzel, csatornával, internettel központi fűtéssel. Az épületek a 60-as években épültek Talán egy Kúria jellegű épületen kívül. Funkciója mozgáskorlátozottak gondozása, rehabilitáció és talán még állami gondozott gyerekekkel is foglalkoztak volna. Lelki szemeim előtt nekem az ugrott be mintha a Fóti gyermekváros ami szintén a 60-as évek környékén épült kiürülve felkarolta volna egy egy alapítvány. 1-etlen épületet sem építettek az Earthshippen kívül, viszont mindet felújították. Így van saját tornatermük, éttermük, Mezőgazdasági épületek, ólak, 6-8 lakóépületük. Mindegyik telepakolva Napelemmel. Permakultúrás mezőgazdaságot folytatnak állatot tartanak de többségük vegetáriánus. Van aki csak helyben dolgozik és vannak akik még bejárnak a közeli településekre dolgozni. Kb 2 tucat kecske (közöttük 1 épp aznap reggel született 🙂 ) pár disznó, baromfi, és méhek. Saját sajtot készítenek, mézet gyűjtenek. Próbálják a felesleget eladni és cserébe olyan dolgokat beszerezni amiket nem tudnak megtermelni. Működtetnek egy CAR-Sharing nevezetű dolgot, amiben bárki használhatja az oda beadott autókat amik “SHA-” kezdetű rendszámokkal is el vannak látva. Az ott lakók kedvesek mosolygósak és egyfajta lelki nyugalommal voltak átjárva, ami talán az azonos hullámhossz, a közvetlen emberi kapcsolatoknak és a közös tenni akarásnak, és a stresszmentes életnek tudható be.

Az Earthshipről:
Az Earthshippet az tartalma miatt hozták létre. Global modell, óriási kerek tető gerendákkal. Lakóépületnek készül. A teljes méret 155nm hasznos alapterület. Mike Reynolds 1hétig, a 15fős csapat 10hétig volt. A tervek 15,5m Ft-ba kerültek. +70 önkéntes dolgozott rajta. Még nincs kész. Ránézésre 90-95%-os. A teljes költségvetés kb ~138M-Ft. Az épület gyönyörű és hatalmas. A benapozás már most erőteljes volt. Az engedélyek miatt kénytelenek voltak rákötni a közművekre. A német szabályok az esővizet, csak locsolásra engedik felhasználni. 4db. 8m3-as ciszternájuk van azaz 32.000Literes. Növényvályút nem építettek. A rendszereket túlbiztosították. Több száz szenzor és egy minikomputer segítségével logolják az begyűjtött adatokat, ami online figyelhető. 220V~DC elektromos rendszerű. Mindenhol szabadon fényképezhettünk és videózhattunk.

Sázava:
este 22 körül érkeztünk a szállásunkra ahol Martin fogadott. Az étterem ahol ehettünk volna bezárt de néhány Beherovka közbe itt is elindult a kérdezz felelek játék. Reggeli után felmentünk A pár percre lévő Earthshiphez. Az Earthship egy NGO-révén jött létre (egyesület/alapítvány) tisztán adományokból. Az épület egy erdő kellős közepén egy magaslati tisztáson épült. Az épület “mezőgazdasági épületként” lett engedélyeztetve. Survival modell, betonboltíves tetővel. Hasznos területe 57nm. Mike Reynolds és csapata 3 hétig volt az építésénél 4 évvel ezelőtt. Az épület kb 2.000.000CZK azaz ~22M-Ft volt. ennek az összegnek a fele az anyag, míg a másik fele Mike-ék költsége volt. 1db 5m3-as ciszternájuk van, a felesleg egy kerti tavat táplál. Az épületen 500W-nyi napelem és autó aksik sziget-üzemben full 12V-os működnek 4éve. 1db 300W-os invertert használnak a minimális 200Vos berendezésekhez. Az akkuk 4 éve üzemelnek, nem voltak cserélve. Az pufferzónában kétoldali növényvályú Avokádóval, Banánnal Datolyával és egyéb növényekkel ültetve. Az egyik szoba padlója kender-mész habarccsal volt feltöltve, A területen kecskék, birkák, baromfik vannak. Csehországban ezt az Earthshipet követve további 20 Earthship épül vagy már készült el!!! A területen kérésre nem készültek fényképek a csoportképen kívül, mivel még nincs kész az Earthship.

Összességében nagyon örültem hogy Gábor volt szíves és megszervezte a túrát. Az emberek minden országban aranyosak kedvesek voltak. Ezúton is köszönjük. Péternek az utolsó pillanatban beszerzett autót, a lányoknak a gondoskodásukat köszönjük. Nagyon tanulságos tanulmányút volt ami csapatépítésnek sem volt utolsó. Köszönöm mindenkinek aki ott volt és annak is aki csak lélekben tudott velünk lenni.
Üdvözlettel Gál Tibor

Földbárka Tibor fényképe.
Földbárka Tibor fényképe.
Földbárka Tibor fényképe.
Földbárka Tibor fényképe.
Földbárka Tibor fényképe.
0 Flares Facebook 0 Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.